Hamarosan itt lesz a lányok második születésnapja. Rohan az idő, el sem hiszem. Ikres anyukaként abban az előnyben részesülök, hogy 2 éves kor helyett 3 éves korukig maradhatok itthon a lányokkal, tehát az ovi kezdésig GYED-en lehetek velük. Bár ez nagy kedvezmény, mégis sokat gondolkoztunk az apukájukkal, hogy mi legyen a jövőben.
Most határozottan úgy érzem - bár nem volt mindig így és a hisztis napokon bevallom megingok kicsit -, hogy szeretnék a lányokkal a lehető legtöbb időt eltölteni, mert legyen bármilyen nehéz és néha úgy érzem jó lenne egy kis szünet a gyereknevelésben, akkor is azt gondolom, hogy ezeket a hónapokat és éveket ki kell használni amennyire csak lehet, mert az ovi és a suli már versenyfutás lesz az idővel, a reggeli kelések a szakkörök, az osztálykirándulások és programok mellett a hirtelen elillanó hétvégéken kevés időnk lesz egymásra. Tudom, hogy szerencsés vagyok, amiért én ennyi időt lehetek velük, próbálom hát jól használni ezt a kedvezményt. (A munkához visszatérés lelki oldaláról hamarosan egy másik bejegyzésben kifejtem majd a gondolataimat.)
Mindennek ellenére próbálok tudatosan készülni arra az időszakra is, amikor a 0-24 órás anyai feladatok mellől vissza kell zökkennem a munkaerő szerepkörbe. Már most gyűjtöm a leendő munkakörömhöz szükséges tudást és információkat, s bár a szakmámba nem szeretnék visszatérni, úgy gondolom, hogy amellett, hogy megvannak az elképzeléseim arról, hogy mivel szeretnék a jövőben foglalkozni, ha visszatérek a munka világába, fontos, hogy a jogi dolgokkal is tisztában legyek, ami ehhez kapcsolódik.
A jövőben szeretnék komolyabban foglalkozni itt a blogon az anyukák visszatérésével a dolgozó világba, hiszen azt tapasztaltam, hogy sokakban ez egy nagy kérdőjelként szerepel a baba mellett.
Ehhez pedig szakembereket hívtam segítségül, akikkel időről-időre kivesézünk egy adott témát és olyan hasznos információkat osztanak meg veletek, amik segítenek majd a dolgos hétköznapokba való visszatérésben. Ha bármilyen kérdésetek lenne a témához kapcsolódóan, keressetek meg bátran az elérhetőségeim valamelyikén vagy az együttműködő partnerekhez is bátran fordulhattok segítségért. Elsőként Czeglédi Bernadett a Munkavállalóért oldal tanácsadója oszt meg veletek 10+1 hasznos információt.
1. Fontos a rendszeres kapcsolattartás a munkáltatóddal az otthonlét alatt is: érdemes időnként informálódni legalább a kollégáktól, mik történnek a cégnél, várhatóak-e leépítések, új üzletágat nyitnak-e meg, milyen megüresedések várhatóak. Így folyamatosan tájékoztatva vagy a cégről, amely a lehetőségeidet is javítja, ha vissza szeretnél menni. Ha a vállalatnál tartanak családi napot, vagy egyéb céges rendezvényt (mikulás), érdemes megérdeklődni, hogy a kismamákat is szívesen várják-e. Így tudsz találkozni új kollégákkal, vezetőkkel, kapcsolatokat építeni, és a megszerzett információkkal Te is jobban tudsz előre tervezni.
2. 30 napos határidő: ha eldöntötted, hogy szeretnél visszamenni dolgozni, és várhatóan a cég is visszavár, akkor a visszamenetel előtt legalább 30 nappal írásban jelezni kell a munkáltató felé a szándékodat, vagyis a fizetés nélküli szabadság megszüntetésének kérelmét. Mindenképpen érdemes a hivatalos írásbeli értesítés előtt már szóban beszélgetni a főnökkel arról, milyen lehetőségek vannak, vissza tudsz-e menni a saját munkakörödbe, van-e részmunkaidős lehetőség, esetleg egyéb, a végzettségednek, tapasztalataidnak megfelelő pozíció. Az írásbeli hivatalos kérelmet akkor célszerű beadni hamarabb, minthogy a gyermek betöltötte volna a 3 évet, ha biztosan visszavesznek, vagy ha nem jelent problémát, ha elküldenek, mert van másik lehetőséged elhelyezkedni.
3. A gyermek fél éves korától, a GYED és a GYES mellett is lehet teljes munkaidőben munkát vállalni. Tehát a pénzbeli ellátást is kapod tovább!
4. Amennyiben nincs a jelenlegi munkahelyeden munkalehetőség, de Te szeretnél már dolgozni a gyermeked 3 éves kora előtt, másik munkaviszony létesítése sem akadály hosszabb vagy rövidebb időre is, akár úgy, hogy a régi munkaviszonyod párhuzamosan megmarad. Csak ne felejtsd el írásban tájékoztatni róla a munkáltatódat, és figyelni arra, hogy konkurenciához például ne menj! (a munkaszerződés ide vonatkozó részeit érdemes előtte átolvasni)
5. Ha a munkáltatód visszavesz, tudnod kell, hogy jogosult vagy a gyermek 3 éves koráig kérni, hogy a teljes munkaidő helyett részmunkaidőben, pontosabban 8 óra helyett 4 órában dolgozhass! (3 vagy több gyermek esetén a gyermek 5 éves koráig)
6. A gyermeked 3 éves koráig nem kötelezhet a munkáltatód az éjszakai munkára (22-6 között), a rendkívüli munkára (vagyis túlórára) és a készenlétre sem.
7. Mindenképpen érdemes a kollégáktól érdeklődni, hogy volt-e például általános béremelés a vállalatnál. Ha igen, akkor a fizetési szabadság megszakításakor már célszerű jelezni a cégnek, hogy ennek figyelembevételével kéred a felgyülemlett szabadságok kiadását. Fontos, hogy a béredet önhatalmúlag a cég nem csökkentheti, ehhez munkaszerződés-módosítás kell, amihez viszont a Te beleegyezésed is!
8. Ha a gyermekedet bölcsődébe szeretnéd adni, majd visszamenni dolgozni, szándéknyilatkozatot szoktak kérni a munkáltatótól, amely azt jelzi, hogy igen, a cég visszavár Téged adott időponttól. Fontos tudni azonban, hogy ha már elkezdted a gyermek beszoktatását, de Te még nem dolgozol (nem kezdted el kivenni a szabadságokat minimum a cégnél), akkor nem jár a GYED arra az időre.
9. Felmondási védelem: csak addig jár, amíg meg nem szakítod a fizetés nélküli szabadságot, vagyis amíg vissza nem mész dolgozni. Ha Te úgy döntesz, hogy hamarabb szeretnél újra munkába állni, utána bármikor, akár a gyermek 3 éves kora előtt is elküldhetnek.
10. Vissza kell vennie a cégnek? Amennyiben van olyan nyitott munkakör, amit eddig elláttál, akkor igen. Ha nincs, akkor meg kell vizsgálnia a munkáltatónak, hogy van-e olyan pozíció, ami végzettségednek, tapasztalatodnak és képességeidnek megfelel, és fel kell ajánlania. Ha azonban nincs ilyen, vagy Neked nem felel meg, és nem fogadod el, akkor munkáltatói felmondással elküldhet
+1: Mi járhat akkor, ha a munkáltató mond fel? Felgyülemlett szabadság, felmondási idő a munkaviszonyban eltöltött idő alapján (tehát akár több is, mint 30 nap), végkielégítés. Mi járhat, ha Te mondasz fel? Felgyülemlett szabadság és felmondási idő (ebben az esetben nem emelkednek a napok számai). Közös megegyezést csak akkor írjunk alá, ha megadja a cég minimum ugyanazokat a járandóságokat, amelyek munkáltatói felmondás alapján megillet minket! Ha pedig ragaszkodik a közöshöz (amihez egyébként nincs joga), akkor mi se féljünk többet kérni, mint a minimum, ami jár!
Ha további segítségre és személyre szabott tanácsadásra van szükséged, ne habozz megkeresni, hiszen akár több százezer forint is múlik azon, mit írsz alá! bernadett@munkavallaloert.hu
Ti mit gondoltok a témáról?
Milyen terveitek vannak a babázás utáni időszakra?
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!
3. pont nem igaz nagyon sok jogviszonyra, pl. közalkalmazottak. 4. sem, mert munkaszervezesi nehézségek esetén nem adják meg a részmunkaidőt pl.
VálaszTörlésÉn abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a főnököm nagyon visszavár, abszolút jó a viszonyunk, rendszeresen járok a munkahely felé, és egy nagyon jó munkakörből jöttem el babázni. Úgyhogy szívesen megyek majd vissza egy olyan helyre ahol várni fognak szeretettel.:) Nagyon hasznos cikk volt!
VálaszTörlésEz nagyon hasznos volt! Végre valaki konkrétumokat is leírt, nem csak azt, hogy "ez esetfüggő" "inkább érdeklődd meg egy hozzáértőtől" stb. stb.
VálaszTörlésKöszi!