Várandósság, szülés és a testem

Mindig is hiú embernek tartottam magamat. Nem azt mondom, hogy a sarki kisbolthoz is kifestettem magamat és felhúztam a legjobb ruhámat, de szeretek csinosan felöltözni, elkészíteni a sminkemet és örömmel fogadom a bókokat, amiket az előkészületek után bezsebelek.

Tudtam, hogyha egyszer belevágunk a baba projektbe minden meg fog változni. Bár a testi adottságaimmal mindig is olyan "se veled, se nélküled" kapcsolatban álltam -, hiszen állandóan találtam valami kifogásolható testrészt magamon-, próbáltam tudatosan készülni azokra a testi változásokra, amelyeket majd a várandósság hoz.

Amikor megtudtam, hogy babát várok, alig vártam, hogy végre elkezdjen nőni a hasam és várandós ruhákba bújhassak. Majd, amikor megtudtuk, hogy két gyermeket várunk, mindenki azzal kezdett el ijesztgetni, hogy biztosan hatalmas lesz a hasam és végül én is teljesen berezeltem. Természetesen belefutottam abba a hibába, hogy az internet bugyraiban kezdtem el kutakodni, hogy felkészülhessek az ikres pocakokból, de néhány elrettentő példa után, elborzadva kapcsoltam ki a böngészőmet. A legtöbb kép ugyanis csakis a végleteket ábrázolta, olyan anyukákat, akik úgy néztek ki, mintha egy hatalmas légömb ragadt volna az eredetileg lapos hasuk helyére. (Pedig abszolút nem ez a tendencia!) Valljuk be, nem volt túl biztató beharangozó.

A hónapok csak úgy repültek és én - feledve az óriásira nőtt hasakat - mosolyogva simogattam az egyre növekedő pocakomat és benne a lányokat, s csak néha-néha fordult meg kósza gondolatként a fejemben, hogy vajon mennyit fognak még nőni?!

Az első és a második trimeszterben még nagyon kicsit volt a hasam, plusz kilókat is alig szedtem fel, majd a 7. hónapban hirtelen annyit nőtt, hogy végül már mozogni, de még feküdni is alig tudtam tőle.  A kismama nadrágok már mindenhol nyomtak és alig találtam olyan felsőt, amiből ne kukucskált volna ki a pocakom. Ennek ellenére mindenki ledöbbent, aki megtudta, hogy a hasamban két gyermek növekszik, hiszen nem voltam olyan "hatalmas". (Így utólag belegondolva már én sem értem, hogy ilyen kis helyen hogyan fértek el a lányok?!)

2 héttel a szülés előtt - 33. hét

A várandósságom hónapjai nagyon gyorsan elröpültek és bár tisztában voltam a testemen végbemenő változásokkal, azt hiszem arra igencsak kevesen tudnak igazából felkészülni, amikor valakiből nem csak lelkileg, hanem testileg is előbújik az anyuka.

Nehéz elmondani vagy leírni, hogy milyen érzés, amikor majdnem kilenc hónapig simogatod a gömbölyödő pocakodat, majd  varázsütésszerűen eltűnik a pocak és vele együtt minden terhességi tünet is. 

Szülés után 2 héttel

Bevallom, a mai napig szokatlan számomra a pocakmentes alakom és úgy próbálgatom a teher mentes, új testemet, mintha most keltem volna az ezer éves álmomból. Nagyon élvezem, hogy ismét serényen tudom szedni a lábaimat és nem kacsázva topogok, hogy már hason is kényelmesen alhatok (csak éppen nem eleget) és a földre leesett dolgokat újra fel tudom venni külső segítség, vagy a lábujjaim igénybevétele nélkül.

Végül is majdnem minden olyan, mint régen...majdnem.

Az első "megrázkódtatás" a műtét után pár nappal, a zuhanyzásnál csapott le rám, amikor igazából szemügyre vehettem az alakomat.

A friss vágás (egy vonal szinte egyik combomtól a másikig), az ürességtől elernyedt has és az azon futó csíkok - amiket én el is neveztem anyacsíkoknak - látványa és a melleim anyukássá válása, nagyobb hatást tett rám, mint amire fel voltam készülve.

 A várandósságom idején mindig gondosan odafigyeltem, hogy karban tartsam a testemet és végig bizakodó voltam, hogy kevés "sérüléssel" megúszom majd a változásokat, most viszont kendőzetlenül szembesülhettem azzal, hogy mit végzett rajtam ez a 35 hét.

Miért is elégedetlenkedtem ezelőtt folyton, amikor még minden feszes és heg mentes volt rajtam? Most mindenhol puha lettem és kicsit viseltes. Az üres pocakomat még napokig simogattam és kellett egy kis idő mire tudatosult bennem, hogy már nem vagyok "összezárva" a lányokkal. Utóbbi elég magányos érzést keltett bennem.

Jó pár dolgot biztosan újra kell terveznem az újdonsült anyuka csomagolásom miatt. Most már azt is értem például, hogy miért van annyiféle melltartó a piacon. Eddig sohasem érdekelt, hogy miben, hogy állnak a "dolgaim", ha jó volt a méret és a fazon is tetszett, akkor fizettem és kész. Ezután biztosan másképp lesz, elkezdhetem értékelni a rafinált push-up megoldásokat! 

Szóval az első zuhanyzásom egyben volt megváltás, öröm és búcsúzás is, hiszen gondolatban elköszöntem végleg a régi testemtől és könnyek között köszöntöttem az újat, anyukásat, regenerálódásra szorulót.

4 hete idekint

A könnyek ellenére mégsem tudtam sokáig keseregni a változásokon, hiszen valahogy ez az egész már egyáltalán nem számított, háttérbe szorult.

Azt gondoltam, hogy mindez nem fontos, mert ha heges marad a hasam a császármetszés után, akkor az marad, ha tigris csíkjaim lesznek, akkor legalább nem kell töprengenem a farsangi jelmezemen és ha ezentúl másfajta melltartókat kell majd beszereznem a tökéletes tartásért, akkor állok elébe. (A beszerzésben úgyis jó vagyok, legyen szó bármiről!) Természetesen mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy mihamarabb visszanyerjem a régi formámat és minden régi holmimat újra viselhessem, de azt is örömmel elfogadom, ha már nem lesz minden a régi és tökéletes. Hogy miért?

Szerintem minden nő, aki világra hozott már egy vagy több gyermeket, büszke lehet magára. Kilenc hónapig a saját testemben hordoztam, óvtam, tápláltam, majd - segítséggel - világra hoztam a gyermekeimet. Büszkén vállalom a hosszú út közben szerezett károkat, a hegeket és csíkokat pedig emlékeztetőként viselem és bármikor, ha a tükörben magamra pillantok, ezek a jelek emlékeztetni fognak arra, hogy milyen szerencsés vagyok, amiért épségben és egészségesen megszülettek a lányaim. Lehet, hogy egy teljesen új testet "kaptam", de vele együtt egy teljesen új és izgalmas életet is, amiben nem csak két új életről fogok ezernyi dolgot megtanulni, de biztos vagyok benne, hogy magamról is.

"Anyacsíkok"

A változások és a maradandó nyomok ellenére, talán sosem éreztem még ennyire nőnek magamat ahogyan most. A hasam nem feszes és izmos, mint régen,  a bőröm és a melleim sem olyanok, mint ezelőtt és én mégis jól érzem magamat a bőrömben. Nő vagyok, anya lettem, feltételek nélkül szeretem magamat és büszke vagyok magamra!

Számokban: 

63 kiló voltam, amikor megtudtam, hogy gyermeket várok.

75 kilót nyomtam, amikor szülni indultam

7 héttel a szülés után 56 kilót mutat a mérleg nyelve.

Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!