Anyák napja számomra

 Az anyaság a legmerészebb hullámvasút, amire valaha felszálltam.

Két évvel ezelőtt T. csendesen a fülembe suttogta, hogy: "Boldog Anyák napját!" Akkor még nem tudtuk, honnan is tudtuk volna, hogy hamarosan majd kétszeresen is ünnepelhetem ezt a napot.

2015. május első vasárnapján izgatottan vártam a másnapot, hogy hazaérjünk a lengyel kiruccanásunkból és végső bizonyosságot szerezzek arról, hogy babát várok (nem,két halvány pozitív teszt nem volt elég meggyőző).

Mikor aznap hazaértünk és este 8 órakor produkáltam egy letagadhatatlanul erős, két csíkos terhességi tesztet, akkor kezdtem el igazán felfogni, hogy anya leszek! Gyerekünk lesz!

Egy héttel később már nem bírtunk tovább várni és sutba vágtuk azt az elhatározásunkat, hogy megvárjuk az első orvosi vizsgálatot a családunk beavatásával. 

A férjem szüleinek Skype-on mondtuk el a nagy hírt, ahol az anyukája egyből kitalálta mit szeretnénk elújságolni, amint meglátta a mosolygó arcunkat. Valószínűleg tényleg ránk volt írva, mert azt a fajta izgalmat, nem lehet palástolni.

Másnap remegő gyomorral utaztunk haza hozzánk és én izgatottan vártam, hogy mit fog Anyukám szólni a meglepetéshez, amit egy bonbon-ba rejtettem el neki, Anyák napja alkalmából. 

Mikor odaadtam a doboz csokit, megjegyeztem, hogy szerintem érdemes lenne megkóstolni, mert ez egy igazán különleges édesség. Amikor Anya kibontotta a masnival átkötött dobozt, szembe találta magát az esküvői ajándékokhoz készített képünkkel, de a táblán most más felirat szerepelt: 1+1=3 (aztán persze javítottuk a feliratot!)

Anya örömében nem tudott más hajtogatni csak annyit, hogy: "Köszönöm, köszönöm, köszönöm!" Nagymamám pedig, aki szintén jelen volt, először nem értette, hogy mi történik, aztán egy pillanat múlva már mindannyian csak öleltük egymást.

Mintegy végszóra, megcsörrent a telefon. Apa hívott minket (akkoriban Ő külföldön dolgozott), hogy érdeklődjön hazaértünk-e épségben.  Anya átadta a kagylót, hogy elmondhassam neki is az újdonságot. Azt a beszélgetést valószínűleg soha nem fogom elfelejteni:

- Szia, hazaértetek?

- Igen, itthon vagyunk.

- Ketten jöttetek? (annak idején még sokat telekocsiztunk és mások is utaztak gyakran velünk)

- Nem.

- Hoztatok valakit?

- Nem.

- Akkor? Ki volt veletek?

- Nem tudom Apa, még nem ismerem.

- Ezt hogy érted?

- Hát, hogy hárman voltunk az autóban.

- .... Ezt most komolyan mondod?

- Igen, kisbabánk lesz.

Apánál itt szakadt el a cérna és le kellett tennie a telefont, majd amikor pár perccel később visszahívott még akkor is csak akadozva tudott csak beszélni. Az én rendíthetetlen Édesapám a könnyeivel küzdött.

A nagy bejelentések után két héttel,  én kerültem a sírva telefonálós helyzetbe, mert amit a 10. heti ultrahang vizsgálaton megtudtunk, egy pillanatig sem tudtuk volna titkolni. Anyát hívtam először, amint eltámolyogtunk a parkolóban hagyott autónkig és nem fenyegetett tovább az ájulás veszélye.

- Szia drágám? Mi volt a vizsgálaton?

- Anya, ketten vannak! ( sírva)

- Micsoda? Mi történt? Nem értem. Mit mondtál? (rémülten)

- Anya, két baba van! ( sírva)

- Micsoda? Ikrek lesznek?

- Igen, két baba van! ( sírva)

- Jaj Fanni, jaj, jaj Fanni! Ne sírjál, mert én is sírok! (valami hasonló, szintén sírva) 

Olyan az egész, mintha csak tegnap történt volna, most pedig itt rohangál és visong két  - közel - másfél éves kislány körülöttem és beleütik az orrukat, hogy mit csinálok éppen a laptopon. Az pedigmár egyáltalán nem félelmetes és lehetetlen, hogy nekem ikreim lesznek/vannak.

A várandósságom nem volt könnyű, mégis szép emlékként maradt meg számomra, úgy ahogyan a szülés is. Nem állítom, hogy egyszerű a két gyerekkel boldogulni, de azt a pár alkalmat leszámítva, amikor a fejemet fogom és nem tudom, hogyan fogunk túl élni egy nyűgösebb és sírósabb napot, a világ legjobb ajándéka számomra, hogy Sára és Dorka itt vannak velünk. Szebb dolgot nem is kívánhattam volna az élettől. 

Minden egyes bukkanóját, gödrét és magaslatát bejárom az anyaságnak, de azt kell mondjam, az életem a két lány születése óta vált igazán teljessé. Nagyon sokat tanulok a lányoktól önmagamról, hogy még több türelemre van szükségem, energiából viszont több van bennem, mint amit el tudok képzelni. Sejtem, hogy még nagyon sok leckét kell majd tanulnom a lányaim mellett.

Évekkel ezelőtt még nevettem volna, ha valaki azt állítja, hogy anyatigris szerepben fogok majd tündökölni, hiszen elég pesszimista voltam magamat illetően, ha a gyerekekre és az anyává válásra gondoltam. Nem voltam benne biztos, hogy valaha tudok majd olyan önzetlenül és eléggé szeretni, amennyire egy gyermek megérdemli. 

2015 december 1-jén, minden megváltozott és rá kellett döbbennem, hogy alaptalan volt az aggodalmam és nemhogy tudom, de néha annyira nagy szeretetet érzek, amikor Sárára és Dorkára nézek, hogy azt hiszem ki fog csordulni a szívem. Nem tudom hol fér el ennyi anyai szenvedély bennem, de újra és újra rácsodálkozok.

 

Ahogy az elsőről, úgy most a második Anyák napjáról is a lányok apukája gondoskodik,  illetve Anyukám is készítette a lányok nevében egy kis meglepetést, hogy felejthetetlen legyen, de már alig várom, a különböző rajzokat, puszikat, öleléseket és óvodai majd iskolai műsorokat is, amelyeken az elkövetkezendő jó pár évben részem lesz. Amikor pedig ezek a pillanatok elérkeznek, azt is tudni fogom már, hogy annak idején az Édesanyám szeme miért volt könnyes, amikor én csak egy egyszerű Janikovszky Éva idézettel álltam a nagyérdemű elé az Anyák napi műsoron.

Nagyon boldog Anyák napját kívánok minden anyukának és leendő anyukának!

Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!