A márciusi karantén idején a legtöbb anyukához hasonlóan én is rengeteg kreatív gyerkőc lefoglaló ötletet gyűjtöttem össze magamnak, amivel kicsit elviselhetőbbé tehettem a lányoknak a monoton itthon töltött napokat.
Sok-sok színes ötletet kipróbáltuk, építettünk kastélyt királylányoknak, sminkeltek és manikűröztek karton lapból kivágott sablonokon, de a legnagyobb sikert azt hiszem az itthon elkészített gyurma ötletem aratta, amibe csempésztem egy kis csillámot és kék festéket is, hogy még mesésebb legyen a végeredmény.
A gyors otthon főzhető gyurma receptre a Színes Ötletek blogon találtam rá ITT, ami pénztárca barát és nagyszerű ötlet, ha szeretnéd a gyermekedet jó hosszú percekig lekötni, amíg végzel a takarítással, kitakarítasz vagy befejezed a munkád.
Így készítsd el:
25 dkg liszt
2 evőkanál só
2 evőkanál olaj
1 kávéskanál citromsav vagy borkősav (hogy ne penészedjen meg)
3 dl víz
( Színes Ötletek blog)
Én feldobom az összetevőket még egy kis aprósággal, amiért a lányok odáig vannak, ez pedig nem más, mint a csillám! Sári és Dorka nagyon boldogok, hogy olykor Jégvarázsos (kék színű és ezüst csillámos), unikornisos ( zöld színű és csillagos flitteres) vagy éppen hercegnős ( rózsaszín csillámos ) gyurnivalót készítek nekik.
A PEPCO-ban már eddig is nagyon sok kreatív alapanyagot vásároltam, így a háztartási és ruházati részleg mellett érdemes a papír-írószer részleget is megkukkantanotok, ha ott jártok. Mindig dobok be a kosaramba a gyurmákhoz is használ csillámokat, glitteres ragasztót vagy éppen filctoll és színes papír utánpótálás itthonra.
Visszatérve a gyurmára. Ha elkészítettétek az a legjobb, hogy a leírt receptből hatalmas adagot lehet főzni, ami a citromsavnak köszönhetően hűtőben sokáig eláll becsomagolva, így bármikor elővehetitek egy kis játékért.
A bejegyzést a PEPCO Magyarország támogatta.
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!