Már maga a cím is banális, hiszen az anyaság és az önzőség fogalma nem is szerepelhetne egy mondatban. Mindenki tudja, aki még csak most készül rá és az is, aki már benne van, hogy az anyaság olykor kőkemény lemondással és önfeláldozással jár. Tudjuk ezt már akkor, amikor belevágunk és mégis ez életünk legszebb és legnagyobb kalandja. Gyermeket szülni, nevelni és mindent feláldozni érte.
Vagy legalábbis sok mindent.
Éppen ezért nem értem sokszor, ha azt látom, hogy mi anyák nem merünk már a gyermekeink mellett magunkra is gondolni.
Vagy legalábbis sok mindent.
Éppen ezért nem értem sokszor, ha azt látom, hogy mi anyák nem merünk már a gyermekeink mellett magunkra is gondolni.
Az anyává válás mindent megváltoztat egy nő életében. Többek között a testünket, a gondolatainkat, a ruhatárunkat, az önmagunkról alkotott képünket, a kacsoltainkat, a vágyainkat és az időhöz való viszonyunkat is. Némelyik ezek közül talán felszínes pontnak tűnik, de szerintem nagyon is
fontosak.
Mióta gyermekeim születtek, azóta tudom csak igazán, hogy milyen elfogadni a tökéletlenül tökéletlen testemet, milyen lemondani számomra fontos dolgokról, milyen más igényeit a legelső helyre venni a teendők listáján és milyen, amikor az idővel folyamatosan zsonglőrködni kell, hogy minden beleférjen.
Mindez nem nehéz, hiszen egy szóban meg lehet magyarázni, hogy miért teszünk meg mindent úgy, hogy közben nem vagyunk különösen szentek, de mártírok sem. Szeretünk. Az anyai szeretet mindenre képes és mindent felülír bennünk.
Ezért gondolom, megérdemeljük, hogy a gyermekeink mellett önmagunkat is szeressük. Magunkra is fordítsunk időt. Nem csak azért, mert megérdemeljük, hiszen jó anyák, feleségek és még inkább jó nők vagyunk, hanem, azért is, hiszen mindenkinek szüksége van rá, hogy néha magát is fontosnak tartsa. Ez pedig nem önzőség, hanem alapvető emberi igény. Anyaként pedig ennek különösen nagy fontossága van szerintem.
A gyermekeink születése előtt volt egy életünk egy identitásunk, ami nem lett csak úgy a múlté, amikor karunkba vettük az újszülött gyermekünket. Szerettünk moziba járni, futni, kettesben vacsorázni, csinosan öltözködni, elkészíteni a hajunkat, sminkelni egy fél órán át, leülni olvasni pár oldalt csendben, megenni egy tábla csokit teljesen egyedül. Szerettük ezeket, mert kikapcsoltak és örömmel töltöttek el bennünket. Miért kellene mindent félre dobnunk és megfelejtkeznünk ezekről a számunkra fontos dolgokról csak azért, mert anyukák lettünk?
Az életünk 360 fokos fordulatot vett ez igaz. Semmi sem a régi. Örülünk, ha a hajunkat ki tudjuk rendesen mosni, nemhogy még hajvasalással vagy bonyolult frizurákkal töltsük az időt. És ez valahol azt mondom rendben is van így, természetes velejárója az anyaságnak, hogy törekszünk az egyszerűbb, gyorsabb, praktikusabb dolgokra. De miért ne sminkelhetnénk ki magunkat otthon egy átlagos hétköznapon csak azért mert éppen az esik jól? Miért is ne dőlnénk le egy órára olyan bohóságokkal tölteni az időt, mint a YouTube-on szörfözés. Időpazarlásnak tűnő dolgok, hiszen mennyi mosatlant eltűntethetnénk a "lébecolás" helyett! Pedig az a nagy igazság, hogy szükség van ezekre a haszontalannak tűnő dolgokra!
Fáradtak vagyunk, nincs időnk a háztartásra, a kapcsolatunkra, így sokszor megesik, hogy magunkat az utolsó helyre soroljuk. "Majd ha kiteregettem leülök!", "Majd, ha lefeküdtek elolvasom ezt a cikket!" Aztán nem tesszük. Természetesen mindenre jó lenne időt szakítani, de valljuk be ez lehetetlen addig, amíg meg nem valósítják a való életben is a Harry Potter-ben látott idővisszaforgató szerkezetet. Úgy gondolom az anyák azonnal felvásárolnák az összeset és készlethiány állna be.
De az időn túl még van egy másik tényező is, ami meggátolja, hogy olykor-olykor időt szakítsunk önmagunkra. Dolgozik bennünk a lelkiismeret-furdalás. Már a puszta gondolattól is bűntudatot érzünk, ha megfordul a fejünkben, hogy "lelépünk" pár órára a gyerkőc mellől vásárolni, miközben más vigyáz rá. Rosszul érezzük magunkat, ha leülünk olvasni, mikor szalad a ház. Csapnivaló anyák vagyunk, ha a tűzhely mellett eltöltött idő helyett pizzát rendelünk és egyenesen önző anyák vagyunk, ha veszünk egy forró fürdőt és olvasgatunk, míg a gyerekünk elfoglalja magát.
Gyakran megkérdezem a lányokat, hogy nem bánják, ha elmegyek fürdeni, vagy megcsinálom a hajamat, míg ők mesét néznek vagy játszanak? Képzeljétek, az esetek java részében nem azt szokták válaszolni, hogy ne menjek sehová, hanem azt, hogy: Nem bánom Anya, és még hozzáteszik: Szépen viselkedtél!, hiszen beszélgettünk már arról, hogy Anya is megérdemli a kikapcsolódást.
Úgy gondolom, hogy a gyermekünk nem várja el tőlünk, hogy többé már semmi olyannal ne foglalkozzunk, ami jól esik vagy, amitől jól érezzük magunkat. Szerintem nekik egy kiegyensúlyozott, kipihent és boldog anyára van szükségük. Ezt pedig az önmagunkra fordított percekkel érhetjük el, amit lecsípünk egy hétköznapon, vagy apa közreműködésével valósítunk meg.
Az anyaság nem mindig egyszerű. Sok a megoldandó kihívás és előfordul hogy elfáradunk, lemerülünk. Ha néha úgy is tűnik, hogy csak a gyerekekkel játszunk, kicserélünk egy-két pelenkát és vezetjük a háztartást ez korántsem egy könnyű feladat! Mindent kézben tartani, kreatívan, nyugodtan vagy éppen humorral megoldani, szerető anyukának lenni, szigorú anyukának lenni, következetesnek lenni, mindent észben tartani, egész nap talpon lenni, aktívnak lenni, bevásárolni, főzni, mosni takarítani nem bejegyzett állás, de bőven felér azzal. Megérdemeljük, hogy néha-néha kapjunk egy kis pihenőt vagy pár óra szabadságot.
Mióta gyermekeim születtek, azóta tudom csak igazán, hogy milyen elfogadni a tökéletlenül tökéletlen testemet, milyen lemondani számomra fontos dolgokról, milyen más igényeit a legelső helyre venni a teendők listáján és milyen, amikor az idővel folyamatosan zsonglőrködni kell, hogy minden beleférjen.
Mindez nem nehéz, hiszen egy szóban meg lehet magyarázni, hogy miért teszünk meg mindent úgy, hogy közben nem vagyunk különösen szentek, de mártírok sem. Szeretünk. Az anyai szeretet mindenre képes és mindent felülír bennünk.
Ezért gondolom, megérdemeljük, hogy a gyermekeink mellett önmagunkat is szeressük. Magunkra is fordítsunk időt. Nem csak azért, mert megérdemeljük, hiszen jó anyák, feleségek és még inkább jó nők vagyunk, hanem, azért is, hiszen mindenkinek szüksége van rá, hogy néha magát is fontosnak tartsa. Ez pedig nem önzőség, hanem alapvető emberi igény. Anyaként pedig ennek különösen nagy fontossága van szerintem.
A gyermekeink születése előtt volt egy életünk egy identitásunk, ami nem lett csak úgy a múlté, amikor karunkba vettük az újszülött gyermekünket. Szerettünk moziba járni, futni, kettesben vacsorázni, csinosan öltözködni, elkészíteni a hajunkat, sminkelni egy fél órán át, leülni olvasni pár oldalt csendben, megenni egy tábla csokit teljesen egyedül. Szerettük ezeket, mert kikapcsoltak és örömmel töltöttek el bennünket. Miért kellene mindent félre dobnunk és megfelejtkeznünk ezekről a számunkra fontos dolgokról csak azért, mert anyukák lettünk?
Az életünk 360 fokos fordulatot vett ez igaz. Semmi sem a régi. Örülünk, ha a hajunkat ki tudjuk rendesen mosni, nemhogy még hajvasalással vagy bonyolult frizurákkal töltsük az időt. És ez valahol azt mondom rendben is van így, természetes velejárója az anyaságnak, hogy törekszünk az egyszerűbb, gyorsabb, praktikusabb dolgokra. De miért ne sminkelhetnénk ki magunkat otthon egy átlagos hétköznapon csak azért mert éppen az esik jól? Miért is ne dőlnénk le egy órára olyan bohóságokkal tölteni az időt, mint a YouTube-on szörfözés. Időpazarlásnak tűnő dolgok, hiszen mennyi mosatlant eltűntethetnénk a "lébecolás" helyett! Pedig az a nagy igazság, hogy szükség van ezekre a haszontalannak tűnő dolgokra!
Fáradtak vagyunk, nincs időnk a háztartásra, a kapcsolatunkra, így sokszor megesik, hogy magunkat az utolsó helyre soroljuk. "Majd ha kiteregettem leülök!", "Majd, ha lefeküdtek elolvasom ezt a cikket!" Aztán nem tesszük. Természetesen mindenre jó lenne időt szakítani, de valljuk be ez lehetetlen addig, amíg meg nem valósítják a való életben is a Harry Potter-ben látott idővisszaforgató szerkezetet. Úgy gondolom az anyák azonnal felvásárolnák az összeset és készlethiány állna be.
De az időn túl még van egy másik tényező is, ami meggátolja, hogy olykor-olykor időt szakítsunk önmagunkra. Dolgozik bennünk a lelkiismeret-furdalás. Már a puszta gondolattól is bűntudatot érzünk, ha megfordul a fejünkben, hogy "lelépünk" pár órára a gyerkőc mellől vásárolni, miközben más vigyáz rá. Rosszul érezzük magunkat, ha leülünk olvasni, mikor szalad a ház. Csapnivaló anyák vagyunk, ha a tűzhely mellett eltöltött idő helyett pizzát rendelünk és egyenesen önző anyák vagyunk, ha veszünk egy forró fürdőt és olvasgatunk, míg a gyerekünk elfoglalja magát.
Gyakran megkérdezem a lányokat, hogy nem bánják, ha elmegyek fürdeni, vagy megcsinálom a hajamat, míg ők mesét néznek vagy játszanak? Képzeljétek, az esetek java részében nem azt szokták válaszolni, hogy ne menjek sehová, hanem azt, hogy: Nem bánom Anya, és még hozzáteszik: Szépen viselkedtél!, hiszen beszélgettünk már arról, hogy Anya is megérdemli a kikapcsolódást.
Úgy gondolom, hogy a gyermekünk nem várja el tőlünk, hogy többé már semmi olyannal ne foglalkozzunk, ami jól esik vagy, amitől jól érezzük magunkat. Szerintem nekik egy kiegyensúlyozott, kipihent és boldog anyára van szükségük. Ezt pedig az önmagunkra fordított percekkel érhetjük el, amit lecsípünk egy hétköznapon, vagy apa közreműködésével valósítunk meg.
Az anyaság nem mindig egyszerű. Sok a megoldandó kihívás és előfordul hogy elfáradunk, lemerülünk. Ha néha úgy is tűnik, hogy csak a gyerekekkel játszunk, kicserélünk egy-két pelenkát és vezetjük a háztartást ez korántsem egy könnyű feladat! Mindent kézben tartani, kreatívan, nyugodtan vagy éppen humorral megoldani, szerető anyukának lenni, szigorú anyukának lenni, következetesnek lenni, mindent észben tartani, egész nap talpon lenni, aktívnak lenni, bevásárolni, főzni, mosni takarítani nem bejegyzett állás, de bőven felér azzal. Megérdemeljük, hogy néha-néha kapjunk egy kis pihenőt vagy pár óra szabadságot.
Attól senki sem lesz rossz, elhanyagoló vagy neadjisten lusta, nemtörődöm vagy önző szülő, mert élvezi
a kikapcsolódást és a nyugodtan töltött pillanatokat. Azokat, amelyeket a gyermekeink előtt szinte bármikor megtehettünk rossz érzések nélkül.
Szóval kedves Anyatársam ott a képernyő másik oldalán, ha eddig haboztál feltenni egy arcmaszkot vagy belelapozni egy magazinba, amikor
a gyermeked játszik, ne hezitálj tovább és ne érezd magad bűnösnek, ha megteszed, csak élvezd azokat a pillanatokat, amelyeket magadnak szentelsz!
Az énidőről egy korábbi bejegyzésemben ITT olvashatjátok a gondolataimat.
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!
Köszönöm❤
VálaszTörlés