Kamasz koromban sokszor nézegettem magamat a tükörben. Ismerkedtem a testemmel, figyeltem a változásokat. Nem voltam túl boldog attól, amit a tükörben láttam. Sokszor mondtam: "Olyan vagyok, mint egy tégla! Formátlan, alacsony!" Utólag belegondolva vicces, de akkor halálosan komolyan gondoltam a dupla sportmelltartót, amit azért vettem fel, hogy domborodjak már én is egy kicsit, ahogyan az osztályba járó többi lány. Olyan fiús voltam, mintha csak egy lettem volna a barátaim közül, akikkel akkor lógtam. A szemem egy kamasz szemén át látta a világot, és amit a tükörben láttam a saját félelmeim visszatükröződése volt, hogy én biztosan nem kellek majd senkinek sem.
Nemrégiben egy felkérés kapcsán belevágtam a Gyerünk Anyukám! hat hetes FORMA BONTÓ programjába. Isteni jelnek tartottam a megkeresést, hiszen remek lehetőségem nyílt arra, hogy kicsit gatyába rázzam magamat. Lelkes voltam nagyon! Betartottam a tanácsokat, figyeltem az evésre, ivásra és jó móka volt a lányokkal együtt is edzeni, miközben ők aranyosan próbálták utánozni a mozdulatokat. Izzasztó és kemény volt. Nóri érti a dolgát, nemhiába követik és edzenek vele több ezren.
Aztán egyik nap a szokásos edzés közben, egyszer csak leálltam. Néztem, ahogy Nóri keményen tolja tovább és azt kérdeztem magamtól: Miért csinálom? Kinek akarok bizonyítani? Magamnak, vagy másoknak? Az együttműködésnek? Mert, ha már elkezdtem végig is kell csinálnom, fél munkát nem végzek!
Teltek múltak a napok, végül ott voltunk az edzési turnus végén, sorra jöttek a szép eredmények, sikerek és mindenki írta a beszámolóit, én pedig nem csináltam semmit. Hiszen nem fejeztem be a tornát, a felénél félbehagytam.
Először nagyon bántott, olyan volt, mintha megszegtem volna egy ígéretet, amit nem magamnak, hanem másoknak tettem. De rájöttem, hogy pont az elhatározás hiányzott a mozdulataim mögül. Csináltam, mert bizonyítani akartam valakinek, de az a valaki nem én voltam.
Nem mondanám, hogy ne lenne rajtam mit csiszolni és faragni, hiszen van itt is, ott is egy kis felesleg és puhaság (főleg ugye a téli vastag ruháknak köszönhetően, amik jótékonyan takarnak) és a szétnyílt hasizmaimon is lenne mit dolgozni, de őszintén bevallom, engem ez most egyáltalán nem zavar.
Lehetnék jobb formában a 2 évvel a szülés után? Kétségtelen!
Ehetnék kicsit kevesebb nassolni valót a lányok alvásidejében, vagy a húgommal közös gofrizásokról is lemondhatnék!
DE! Az a helyzet, hogy én most ÍGY szeretem magamat és láthatóan másnak sincs ezzel problémája. Akkor miért aggódjak folyton azon, hogy talán nem vagyok mindenhol tökéletes? Álltam én már eleget a tükör előtt mielőtt anya lettem azon aggódva, hogy nem elég lapos a hasam, vagy combban erős vagyok. Haha! Ha tudom, hogy a lányaim születése után, a megnyúlt bőrömnek köszönhetően, ami képes volt két gyermeket óvni és rejteni majdnem 9 hónapig már sosem lesz olyan hasam, mint a húszas éveim elején, lehet, hogy még télvíz idején is hasvillantós felsőben jártam volna!
Elfogadtam, hogy a testem nem lesz olyan, mint 18 évesen, de nem is olyan, mint az a formátlan valami, aminek sokszor képzeltem kamaszként.
A testem egy anyukáé, aki világra hozott két gyermeket, a nyomait pedig örökre őrzi, a testem egy feleségé, aki minden puhaságával magához öleli a férjét és a testem egy felnőtt, érett nőé, aki jól érzi magát a bőrében.
A Gyerünk Anyukám! a legjobb hangulatú és legösztönzőbb edzésforma, amivel az elmúlt időszakban találkoztam. Személyes, csapatformáló és igazi együtt izzadós majd izomláztól szenvedős kapcsolatok alakulnak ki az edzési időszak alatt. Kényelmes, otthonról végezhető és az ember lánya észre sem veszi, már végig is csinált egy formáló programot.
Szeretném, ha a mozgás az életem része lenne, de ezentúl nem az hajt, hogy megváltoztassak valamit magamon, hanem az, hogy jobban érezzem magamat tőle és nem csak testben, hanem lélekben is!
Végre, az a kamasz, aki azt gondolta, hogy fiús testalkata van, elfogadta magát, immár anyává érve.
Korábbi bejegyzések a témában:
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!
Jó, hogy belevágtál ebbe, mert így megbizonyosodtál arról, hogy Te végül is szereted így magad, és ez így van jól. Nem az a cél, hogy az ember vékony legyen, hanem hogy jól érezze magát, és ha Te már most is így érzel, akkor leszámítva az egészséges mozgás hasznosságát felesleges olyan programokba belekezdeni amihez nincs belső motiváció.
VálaszTörlésSzerintem nagyon csinos nő vagy, csinosabb 2 gyerek után, mint előtte. :)