Egy családi fotózás kulisszái

Gyertek öltözzünk! Ne rohanj el! Ne ellenkezz légyszi, ez csak egy sapka! Ne rángasd a szoknyád, el fog szakadni! Minden megvan? Jó, jó induljatok, majd hozom a maradék cuccot! Szuper, már megint folyik a hátamon a víz. Fent maradt a nyuszi? Oké, megyek érte! Itt vagyok, ne sírj, itt a nyuszi, meg Anya is! Indulhatunk?!

Bevallom őszintén, hogy a mi családunk nem egy tökéletes család. És ezt most annak apropóján mondom, hogy az idei családi fotózásunk hűen tükrözte is ezt az állapotot. Bármennyire próbáltam előre készülni, mégis idegesen indultunk a fotósunkkal megbeszélt időpontra a stúdióba. A lányok persze élvezték, ugráltak az ágyon és a kanapén, mindenhová benéztek és mindent megnéztek. A szép cipőjüket, amiben itthon egy nappal korábban még vígan táncoltak, nem akarták felvenni, a hajba valókról, amiket bekészítettem, hallani sem akartak. Később hisztiztek és veszekedtek egymással. Erika, a fotósunk kitartóan dolgozott, de végül már neki is csak arra jutott ereje, hogy a mi csüggedésünket megörökítse. Mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem így zajlott az ábrándképeimben ez a fotózás, ahogy valójában alakult. Hazafelé az autóban - amikor zenei aláfestésként még mindig folyt a hiszti a hátam mögött -  pár könnycseppet is elmorzsoltam, amiért nem készülhetett rólunk egy normális családi fotó, ami amúgy is nagyon ritkán születik négyünkről. 

Aztán elgondolkoztam azon, hogy mi a normális? Mert mi amúgy sem vagyunk teljesen azok. De tényleg. Ahogy mondtam, korántsem vagyunk egy tökéletes család. Vannak borzasztóan nehéz napok a lányokkal, amikor vagy ők, vagy én vagy az apukájuk, esetleg mind a négyen bedobjuk a törülközőt, és akárcsak mi, szerintem a gyerekeink is plafonon vannak tőlünk. Vannak viták, veszekedések. Van amikor csak a túlélésre játszunk, vagy valamelyikünk legszívesebben világgá menne. Reggelente sokszor gyűrötten kelünk, kócosan, álmosan, fáradtan és ha nehéz volt az éjszaka, akkor mogorván. Türelmetlenek is vagyunk sokszor. Ó igen, megvannak a magunk hibái, rigolyái és őrültségei. Egyikünk sem tökéletes és gyakran hibázunk is. Nem mindig napfényes az élet.

Tegnap este, amikor megkaptam a fotókat Erikától, már egy cseppet sem aggódtam azon, hogy milyenek lettek. Hogy vannak képek, amin sírnak a lányok, vagy éppen egy civakodás van kitörőben közöttük, hogy nem sikerült a közös képen mindenkinek a kamerába nézni, hogy amikor szerettünk volna összeülni egy képre, akkor valamelyik lány dacosan elrohant, mert végül minden, így tökéletlenül tökéletes ahogy van! Rólunk szól, ilyenek vagyunk. Lehet, hogy nem jön össze mindig, amit elképzeltünk, lehet, hogy hibázunk, de attól, hogy vannak néha rossz napok és nehéz pillanatok, még ugyanúgy szeretjük egymást. Így teljes minden, a mosolyokkal és a könnyekkel együtt. 

Szeretem ezt a fotósorozatot, mert örökre megőrzi nekünk, hogy milyen volt két dacos, örökmozgó és végtelenül bájos kislánnyal az élet. Tudom, hogy egyszer hiányozni fog ez az időszak, akkor pedig előveszem majd a fotókat és ott lesznek velem ezek a pillanatok.

Köszönöm szépen Erikának (Sunny Photo), hogy ez alkalommal sem sajnálta az időt és az energiát, hogy végtelen türelemmel és megértéssel fotózott bennünket!

Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!