Hogyan vettem lazábbra az anyafigurát?

Nem tartom magamat szigorú szülőnek, inkább olyannak, aki szereti, ha van egy rendszer és aszerint alakulnak a dolgok. Nem szeretem felborítani az alvások rendjét vagy az étkezések menetét. Mióta gyerekeim vannak szeretem a kiszámíthatóságot és azt, ha szépen rendben mennek a dolgok.  Hiszek abban, hogy egy gyereknek kellenek a szabályok és a megszokott biztonságot nyújtó napirend. De mi van akkor, ha néha anya is vágyik arra, hogy ne kelljen mindent a megszokottak szerint csinálni, ha kicsit ráunt már a jól kiszámítható menetrendre és belefáradt a mindig, minden legyen a helyén felfogásba? Vége lesz a világnak talán? Én meg voltam győződve erről.  Hát anyukáim elárulom, hogy mi lesz! Semmi! Legalábbis világméretű katasztrófa és csillárról lógó gyerekek biztosan nem. Ellenben lesz egy boldog csemete (esetemben kettő) és egy nyugodt anya, aki nem rohangál körbe-körbe a lakásban, mert a nagy tervekből végül csak a kupac mosatlan ruha, két nyűgös gyerek és sorozatos veszekedés jön össze. 

Nemrégiben elkezdtem tudatosan leadni kicsit az elvárásaimból a lányokat illetően. Nem, nem arról van szó, hogy eddig azt vártam volna, hogy szépen nyugodtan, egy mukkanás nélkül játszanak a szobájukban, lehetőleg csukott ajtó mögött, míg én meditálok, hanem arról, hogy már nem izgattam magamat olyan apróságokon, mint a félig megevett és javarészt padlóra jutott ebédek, a  már megint tetőtől talpig összekoszolt ruhák, vagy  a fektetés utáni fél órás viháncolások (miért nem alszik már az a büdös kölyök???!!!). Akkor is csak nevettem (és persze kicsit fogtam a fejemet), amikor először kimaradt náluk a délutáni alvás és egész nap ébren nyomták. Durva volt. Nekem. Nekik kevésbé. Sőt, szerintem élvezték is.  

Rájöttem, hogy a gyerekeimnek vajmi keveset számít, hogy én mihez ragaszkodom szülőként és magasról tenni fognak a kőbe vésettnek hitt elveimre, ha ők nem akarják azt és úgy csinálni, ahogy én szépen elterveztem. Az pedig még inkább nem fogja meghatni őket, ha én a rendszerem széthullása miatt érzett káoszban háromszor megőszülök. Márpedig, ha ők nevetve szaladnak be a szobájukba egy titokban megszerzett fél pogácsával, hogy  - teljesen tévesen - azt gondolják, majd azt ott az én tudtom nélkül, elbújva elfogyaszthatják, miért is ne szállhatnék be a játékba és szeghetném meg olykor én is a szabályokat? 

Olyan "bűnös" dolgokat vétettem ezután anyaként, mint az egész délelőttös mesenézés vagy a keksz evés a kanapén. Engedtem, hogy a nappaliban, a kis asztaluknál egyenek müzlit, amit én is szoktam reggelizni és olykor tízóraira csak egy túró rudit ettek, mert nem álltam le veszekedni a szendvicseik felett győzködve őket arról, hogy a benne található összes összetevő ehető és egészséges. Előfordult, hogy  még délelőtt 11-kor mindannyian pizsamában nyomultunk és megesett, hogy cukrászdában uzsonnáztunk egy finom sütit. Esőnap idején kinyitottam az első szobában a létránkat és hagytam, hogy akrobata mutatványokat végezzenek rajta. Nem erőlködtem és nem erőltettem. Persze ez nem jelenti azt, hogy a lányok olyan életet kezdtek el élni, mintha farkasok nevelnék őket (mellesleg lehet, hogy olykor a bundások higgadtabb szülők, mint én), csak lazábbra vettem azokat a szabályokat, amiknek a megszegése nem okozott beláthatatlan és életveszélyes károkat.

Mondhatja bárki, hogy milyen engedékeny vagy nemtörődöm módon viselkedtem, de valójában azt csináltam, ami nekem és a gyerekeknek egyaránt jó, és azt vettem észre, hogy Ők is és én is boldogabbak vagyunk ettől. Volt a lakásunkban rendetlenség, morzsa és kupi, de nem érdekelt. Kekszes volt a kanapé és tejes a nappali padló. Mindez nem érdekelt. Ezek a dolgok helyrehozhatóak egy kis porszívózás vagy rövid takarítás árán, de  az, hogy kicsit lazábbra vettem az anyafigurát, elégedettebbé tett engem és a gyerekeimet is. Naná, hogyne lettek volna boldogok és elégedettek, főleg, amikor bejelentettem nekik, hogy most megnézzük a Barbie kutyusos kaland legújabb részét. Azokat a vidám és lelkes kacajokat öröm volt hallgatni, amit a két lány ezután produkált. 

Hagytam, hogy felfedezzenek új dolgokat, még akkor is, ha az kosszal vagy éktelen hangoskodással járt. Nem néztem többé percre pontosan az alvásidőt és nem ragaszkodtam mindenképp a napi sétához, ha a gyerekek nem mutattak hajlandóságot erre. Nem idegeskedtem, ha nem jött össze az öltözködés, azt viselték, amihez kedvük volt, gumicsizmát 20 fokban nyári ruhával és harisnyával. Így mentünk egy nap motorozni. 

Rájöttem, hogy teljesen mindegy hogyan szervezem meg percre pontosan a napomat és milyen elveket tartok megdönthetetlennek a gyereknevelésben, mert egy gyerek örökké felül fogja írni azokat és igazán semmiség, ha leadok egy kicsit az elvárásaimból. Nem az teszi a gyermeket boldoggá, ha anya kívülről fújja a menetrendet vagy a szakirodalmat, hanem az, ha anya is tud néha lazítani és olykor felhagyni a "rend őre" szereppel.

Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!