Hol is tartottunk? - Egy felmelegített kapcsolat előszava

Sziasztok!

Emlékszem milyen érzések kavarogtak bennem, amikor az utolsó bejegyzést írtam a Gardróbra. Felszabadult voltam, alig vártam, hogy végre lezárhassam a dolgaimat az oldalon és szusszanhassak. Jogos a kérdés, hogy akkor mit keresek újra itt? Ha annyira jól esett a blogos távollét, miért jöttem vissza? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tett jót egy a nagyobb lélegzetnyi szünet. Nem csak jól esett, de azt hiszem a kötelezően szükségesek közé tartozott, hogy megtegyem az utolsó lépést a lezárás felé. 

Szerencsére vannak olyan dolgok, amiknek kifejezetten jót tesz a felmelegítés (kapcsolatokban is biztos van ilyen), de a húsleves és a töltött káposzta, valamint egy időre félretett szenvedély biztosan a lista élén szerepelnek. 

Bár csak pár hónapot töltöttem távol, a gyomrom megremeg, amikor bejelentkezek a blog Facebook oldalára és közzé teszem Nektek, hogy újra itt vagyok. Kicsit szokatlan, de régről ismerős hely ez nekem, érzem könnyen visszatalálok majd a régi dolgaimhoz és pillanatok alatt kattan a helyére minden bennem, amit az elmúlt időszakban próbáltam helyre rakni.

Őszintén bevallom, hogy ez a tél minden komorságát rányomta a hangulatomra és tudtam, hogy itt az ideje kicsit magamra is időt szentelnem, befelé nézni, megélni a pillanatokat és választ találni olyan kérdésekre, melyek legbelül nem hagytak nyugodni.

Vicces, de ahogy az utolsó bejegyzésemben írtam, tényleg sok mindent kipróbáltam a távollétem alatt. Színeztem, barkácsoltam, rengeteget olvastam, a virágok pedig az erkélyen várakoznak, hogy kiültessem őket. Szántam magamra időt, ami feltöltött és erőssé formált. Volt alkalmam gondolkozni és eldönteni, hogy milyen úton induljak tovább. Megtanultam, hogy ne féljek más véleményétől, mert az emberek olyan sokfélék és nem látunk mindent ugyanúgy, így engem sem szabad, hogy ezek határozzanak meg. Átgondoltam, hogy a blogolás, bár azzal jár, hogy megosztom az életem, érzéseim és gondolataim javát, lehet jól (jobban) csinálni, hogy ne sérüljek közben én és azok sem, akiket szeretek. 

Már nem kínoz a közlésvágy, de tudom, hogy ezután, ha akad mondandóm, van hol elmondanom. Négy hónap pedig bőven elég, hogy feltankoljak élményekből és tapasztalatokból, amit megoszthatok Veletek!

Egy szó, mint száz, itt vagyok, feltöltődve és bejegyzés ötletekkel telve, hogy továbbra is elmondhassam, amit gondolok, amit jónak tartok vagy boldoggá tesz, anyabőrben, feleségszerepben és nőként egyaránt!

Örülök, hogy újra itt vagytok velem!